Fájdalom és a boldogság határtalan...

Emlékemben ott él a Papa. Elvesztette első gyermekét, egyszerre szeretett feleségét is. Aztán új házasságából megszületett Ő. Ott volt a dédi, akit unokaként befogadott. Rajongással szerette, nap-mint nap fésülte hosszú, gyönyörű haját. Számára fontos volt védeni, mindentől, mindenkitől, tőlem is. Szemérmetlenül beférkőztem a szívébe. A szeretete már kettőnkre áradt. Védeni már csak a Papa „gonosz tekintetétől” kellett. Mikor azt mondják már nem él, nem fogadom el. Ő ott van fent és befogadta unokáját a feleségem és engem is vigyáz. Soha nem beszéltünk róla. Ez is egy emlék, ami ott él az agyamban, mélyen elraktározva. 

Érdekes, hogy csak leánynevekre emlékszem, Anett, Betti, talán Anna. Soha egy fiú név, abból volt elég a családban.

Aztán megszülettek gyermekeink, fiúgyermekként, amire én úgy vágytam. 

Első szülött babánk nagy volt. Zöld ág törés, állandó mozgás. Mindig sírt, törődést igényelt. Éjszakánként lestem rezdülését, ha sírt vittem a cicire, ha elaludt noszogattam, anya észre sem vette. Mikor nagyobb volt kimászott kis ágyából a küszöbön aludt, hallgatta szuszogásunk, horkolásom megnyugtatta. 

Anya nem így gondolta. Nagyon vágyott egy kislányra. Pocakjában "kislány" volt. Másként viselkedett, mint az előző áldott állapota, nem ficánkolt, csak gyengéden reagált érintésére, hangjára. Amikor bevonultam a „térkép háborúba”, elcsendesült. Mintha nem lett volna. Tíz nap után újra éledt, irány a kórház, túlhordott csecsemő. A főorvos törölte homlokát, „gratulálok lánya született, csak ekkora pöcse” van. Nem tudom sírtam, vagy nevettem, de boldog voltam. Mivel csak kislány nevek voltak, így a főorvos nevét kapta. 

Évek múltán közölte, én emlékszem mindenre apa. "ott álltál az ajtóban a katonaruhát ledobtad és anyát ölelted. Amikor engem karodba fogtál, megöleltél éreztem a szíved dobbanását, látni érezni akartalak".

Fiú unokám a papáé. Szeretetem óvta, könnyelmű érintését mégis a mama vigyázta. Ha játszani, huncutkodni kellett a papa, ha gyengéd érintés, megértés, csak a mama. Gyönyörű mély barna szeme a mamáé. 

Szertefoszlott minden álma, fodros szoknya, gyöngyfűzés, arany haj fésülése.

Aztán leány unokánk is született. Anna, gyönyörű, ahogy anya megálmodta. Aranyszőke haja, ragyogás a szemében. Akkor csak ölelte kicsi testét, vágyta növekedését, aztán elengedte örökre. 

Anna mégis gyakran mondja Gitta mama… 

Erik pedig, szia mama...