Az én kuckóm...

Mindenkinek kell egy "kuckó", ahol átélheti, őrizheti álmai tisztaságát...  

Ez az én kuckóm. Fiam segítségével "puccba" vágtam. Az én dolgom volt, hogy „lakájossá” tegyem. Sokat vajúdtam, vajon mi kerüljön vissza, hiszem minden tárgyhoz emlék fűződik. Anya, a gyermekeim, dédi és sok-sok emlék.

Én itt alszom csendes magányomban. Fejem felett a felejthetetlen emlék, a déditől. Mikor először náluk jártam, és megismertem ágya fölött a festménnyel, örökre a szívembe zártam. Nem véletlen, hogy feje fölött lógott, emlékeztette az elvesztett lányára, a „megörökölt” unokájára, a feleségemre. A tisztaság a szépség illúzióját kelti. Ma is Őt látom benne, a huncut, kacér mosolyát. Nekem ez is kell a lelki békémhez! Szép emlékek kavarodnak bennem. A kávéját dédi a "rosenthaliban" kínálta, mind egy királynőnek, nekem a fröccsöt kancsóban.

Karácsonyra a kis Jézus is beköltözött hozzám, bár nem láthatjátok, de elmesélem, hogy ajándékok is sorakoztak a fa alatt. Most nem bontogattátok mint máskor.  

Ma mégis eljött unokám, ijesztő maszkban, ragyogó szemekkel, ajándékát megtalálta a fa alatt. Én is kaptam ajándékot, a papírokat szétszórtuk, majd a papa összeszedi, boldog pillanat, egy ölelést is kockáztattam, hiányzott, hogy érezzem a teste melegét. A kocsi távolodott, integetett, szia papa, szeretlek, én is kis unokám, sírtam, mert megtehettem...

Zsúfoltnak tűnik, de megférek a könyveimmel, kedvenc virágaimmal. Törődésre várnak, mint az én lelkem, de amennyit adsz, annyit remélhetsz. 

A papa faragásai is kedvesek, emlékeket idéznek. Sokan kérdik miért-e sok emlék? Mert életem részei. Örömmel tekintek mindenre ami kapocs a múlt és jelen között. El tudjátok képzelni, mikor lefekszem és körbe nézek, ezer boldog  emlék éled a szívemben? Higgyétek nem fájó, felemelő. Mások mondják beteges, hol a jövő? Bennük és általuk.

Mikor anyával megismerkedtünk keskenyebb volt az ágyunk, de összebújtunk, együtt fordultunk egyet álmodtunk...

Van hely az unokáimnak, ha mégis úgy döntenek a papával alszanak, versenyt horkolunk. A polcokon az Ő játékaik, az Ő világuk, az álomtakarót a papa biztosítja. Egy gyengéd ölelés, egy álompuszi, a mese igény szerint. A levegőben a szeretet leng, álmuk végtelen, ébredésük ragyogás, mosoly, puszi a papának. Lelkemnek boldogság, osztom anyával, csak úgy virtuálisan, ha megkérdik a mama hol van, fölöttetek, mindenhol, Ő is vigyázta álmotokat.

Videó chet, "Szejetlek papa, várlak, gyeje hozzám, nekem " 

Unokám kérdi "Papa, a mama azt is látja, hogy kihullottak a tejfogaim? Persze, hogy látja, nagyobb lettél, már majdnem felnőtt. Papa szeretlek, érzem a fájdalmad, tudom öreg vagy, és egyszer meghalsz, de kérlek sokáig élj, velem, velünk. Ha meghalsz a mama mellé kerülsz a kis „kuckóba”, elfértek, tudom, hiszen testetek egybe olvad. Mi virágot viszünk, sírunk és emlékezünk. Papa kérlek maradj velünk, sokáig, mindörökké! A kicsi Annának sokat mesélek, rólad a mamáról. Szemem a mamáé, lelkem mindkettőtöké" ... 

Tudjátok mire vágyok?  Egy jó disznótoros vacsorára dinsztelt káposztával egy pohár fehér borral, jó borsos velős pirítósra, bográcsban főtt szeretetre, fondüt körülülve önfeledt kacagásra, baráti ölelésre, mosolyra, nevetésre, ami a múltban megadatott....

Pici cicám, virágaim, pici létem, emlékeim, gyermekeim, unokáim, még vagyok,  Nektek a végtelenségig!...

Közeleg az új év fiam kérdi , "apa van -e kívánságod, lemondás, fogadalom ?". 

Nincs, első felindulásomban, aztán arra vágyom, hogy leljem meg a belső békém, nyithassak újra a jövő felé, felétek barátaim, újra élhessem kik voltatok, vagytok nekem...