Elképzelt, talán valós történet! ...

 

... Biztosan voltál már úgy, hogy nem minden jön össze, sőt semmi nem jön össze és mélypontra kerülsz. Hajlamos vagy a hibát nem magadban keresni egyszerűbb áthárítani olyanra, ki mindig is szeretett.  "Anya hol voltál, mikor hiányoztál? Anya hol voltál, mikor karom, csak érted nyúlt. Anya hol voltál mikor bepisiltem. Hiányoztál, emlőd tiszta teje megnyugtatott, ölelő karod álomba ringatott. Tudom velem voltál mindig, csak valahogy nem érzékelhettelek, de a Te kicsid, reményteli életed voltam". 

... Délután busszal ment el. Csaknem két nap, itt töltött éjszaka. Az elméje annyira kuszált, hogy elkezdett mondókáit, megelőzték gondolatai, már nem is arról szóltak, mit mondani akart. Ezt tudta, és örökké hangoztatta. Halk beszédű, felét sem értettem, mit mondani akar, de türelmesen hallgattam. Néha meg kellett szakítani végtelennek tűnő élményeit, ami A-ból indult és nem tudtam hol a vége. Néha közelebb jött hozzám és megérintett, ahogy Anna tette, aki valami fontosat akart mondani, de senki ne hallhassa. Felidézett emlékeim, örömmel mosolyogva hallgatta, de válaszolni nem tudott, mert képzelete már tovább röpítette. Sok-sok élményt osztottunk meg, azt hiszem kigubózni is nehéz, de azt mondta jóleső érzés kimondani nekem, mert a bizalom, most talán először, erősebb, mint a bennrekedt élmények, álmában, valós létében előtörő gondolatoknál. Érezte az elméje nincs rendben, de szabadulni nem tud az örökké feltörő, néha számára is értelmezhetetlen gondolatoktól. Számoltam, már percek óta mondott szavai megrekedtek, néztem szemeit, nem rezdültek, aztán egy mosoly, agyában talán egy történetnek vége. Tragikusnak vélt élményei voltak, nem tudott, nem akart senkinek beszélni róla, különösen nem szüleinek. "Tudod, hogy első igaz szerelmem reménytelen volt? De ez örök titoknak kell, hogy maradjon!" Nem tudott elvonatkoztatni, mi az álom a valós történet. A gyermekkori szerelem volt számára az első és utolsó. Nem tud még egyszer úgy szeretni, ahogy akkor érzett. Hiába, szerelem nélküli párkapcsolat, a bizalom, talán, ami megrendült megrekedt. Akkor elutasítást kapott. Mást szeretett, barátnője volt, Ő senkivé vált. Volt drágán pszichológusnál, de rejtett titkait soha nem merte felszínre hozni. A racionális elme az értelem az érzelem mindent felül bírált. Így mindenki álszent, pénzt lenyúló emberré vált, kik segítséget nyújtani akartak, de eredménytelenül. Mindig úgy gondolta, a titkai, csak övéi! Sokat beszéltünk a párkapcsolat szépségeiről, megélt tapasztalásairól. A testi gyönyör a szex mindig az utolsó helyen szerepelt. Mi más számára fontos, neki pont az í-n. Egy nem várt terhesség, két-három hét vívódás, mitévő lehet? Hiányzott a szülői segítség, a megértés. Maradt a maga kis miliőjében, orvosok néhány jelentéktelen ember, akik nem voltak bizalmasai, de valakiknek el kellett mondani megosztani. Kétgyermekes apuka, ki hitegette a válás napi téma, amíg a testi gyönyör él a remény is. A válás megtörtént, de a gyermeket nem akarta, szabadulni tőle. Belegondolni is nehéz, mit élhetett át. Egyfelől a bizonytalanság az elutasítás, amikor csak magadra számíthatsz, döntened kellett, mert a holnap már késő. És úgy érezted megöltél valakit, talán anya lehettél volna...

Hol voltam én, a némán hallgató. Együtt ágyaztunk a szeretet a törődés, vagy valami álomba ringatta. Még egy jó éjt puszi homlokára a rejtett harmadik szemére. Talán néhány percet időztem, láttam arca kisimul, mosolya égi volt, vagy csak így gondoltam, így akartam látni. És csak forgolódtam, mert aludni nem tudtam. Gyermeki egyben felnőtti szeretet éreztem felelősséget. Szerettem volna szülőként mellé bújni, biztatni, nincs mitől félni, csak álmodni, valót látni, mert az élet mindennap újra kezdődik. Mert soha nem vagy egyedül, mikor hiszed, hogy ismerőseid cserben hagytak, mikor nem váltak baráttá, hiszen barátot Te választhattál, nem úgy, mint családot, ami adott és úgy érzed cserben hagyott. Egy anya, apa testvéred szerető szíve, nem csupán álom, a valóság, akkor is mikor vihar felhők korbácsolják, amikor letisztul az értelem, az érzelem tengerén mindig érezheted, egy vérből vagyunk, eggyé váltunk, élünk és egyszer meghalunk... 

Most én voltam, ki hallgattalak, de segíteni nem tudtam. Fájdalmad sérelmeid próbálod áttestálni  más érző emberekre, de elfogadni a megfogalmazatlan segítséget képtelen vagy! Apám azt mondta, " Fiam, ha nem vagy tisztában érzelmeiddel, földi dolgokkal adhatok két pofont, hogy tisztán láss, de magamhoz is ölelhetlek". A nevelés a becézgetés anyád dolga, apa keményen dolgozik, értetek. Aztán a legszebb érzés, mikor apád ölelő kedves karja befogad, kimondod a szót, mit csak ritkán tettél, "apa szeretlek, én is kicsim!"...

Az álom nem ér véget, vagyunk embernek hitt lények, hol sokszor átnyúlunk, semmisnek tekintünk nüansznyi problémának vélt dolgot. Érzelem hiányában az értelmet keressük, mit mikor és hogyan és elsiklunk, mert míg az én életem szépnek látom, mások szomorúsága, fájdalma nem érdekel! Szemedre senki ne vesse, lehet bűn, gyarló mulasztás, de egy életünk a miénk, vagy tán másoké is? ...