... Az értelmetlen rongálás nem az én műfajom volt. Megbántam, amikor szerelmem nevét padba, élő fába véstem.
Bevallom volt része bennem, mikor madárfészkeket fosztogattunk. A galamb tojás volt az igazi, de más tojást is megkóstoltunk. Ha kicsi madár volt benne, kiköptük. Riadt mókusokat láttam menekülni, fáról fára ugrálni, mert akkor olyan jó volt látni érezni a gyermeki erőm, a gonoszságom, gyarlóságom. Nem tanított, ellesett, örökölt erőt, ami megkülönböztetett mástól a gyengébbtől.
Ártalmatlan ürgék a fennsíkon, kidugták fejüket, talán minket kémleltek, aztán kapzsiságunk, étkünk martalékává lettek. Mert bizony megkóstoltam, ettem tiszta gabonán érlelt húsukból. Tudatosan készültünk rá, vadászterületünk volt, nylon zsákokban vittük a vizet, ürgét önteni. Zsíros kenyerünket vastagon kentük, hogy legyen miből otthonról csent nyeles lábosban, a szomszéd kertjéből lopott hagymát, paprikát, paradicsomot dinsztelni. Kühegyben a mogyoró bokrok árnyas hűvösében mindig leltünk vargányát. Apró testük, combjaik elvesztek a sercegő edényben, de a kicsi szív a máj, volt az igazi falat. A madársóska, enyhén savanyú ízével szomjunkat is enyhítette. Talán éhesek voltunk, talán ínyencek, de önelégült gyermekek.
Meggyónni papunknak, Istenünknek nem kellett, nem tartottuk bűnnek, a természet adta lehetőségnek. Mindanyiónknak volt zsebkése, de olyan, amivel nyúzni darabolni lehetett, talán egy a Sanyié. Nem volt Internet, de voltak könyvek a vadvilágról a túlélésről. Voltunk cowboyok, indiánok, és hatalmas fantáziánk. Nem emlékszem, lányok lehettek-e köztük, talán igen, de mint kirekesztett "fajt", ha lehetett mellőztük. Szüleink, talán soha nem tudtak tetteinkről, valahol ez jelentette a gyermeki önálló szabadságot.
Akartál világra jönni? Dehogy, olyan jó volt lubickolni anya pocakjában. Az első, mikor megfosztottak kisemberi szabadságodtól. Elvárták, hogy sírj és tudasd, hogy élsz, ha fájdalmasan is.
Elítélhetsz, mert talán neked nem jutott igaz gyermeki szabadság, nem
lehettél önállóan cselekvő. Talán számítógépes játékon játszanék, ölnék büntetlenül, halnék lassan többször, mert van még két életem, de a valóságban csak egy!
Talán ma sem bánom, de józan ítélő képességem belülről lázad, hogy lehetett valami szép varázslatos és felejthetetlen, mégis életem bűnei, kereszt hordozói...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése