„kútfé” avagy más?...

 

... Kérlek segíts megérteni elmém tévelygését, mi lehetett valós, mi csak gyermeki álom, mi volt mi e szavakat történéseket sugallja agyamnak. Mert volt a Felső-erdőn egy kútfő a hegy oldalában magasan, egy forrás, onnan hordtuk a friss vizet az aratóknak, ittunk mikor pásztorkodtunk, hordtuk, mikor ürgét öntöttünk a fennsíkon. Csak csörgedezett télen-nyáron. És volt egy öreg tölgy, ott a völgyben. Nem fűz hozzá emlék, de tudom létezett, mert álmaim hadszíntere volt. Ahogy a kűhegyet elhagytad, a pocsétát, volt a magyar tető a lapos tető és mögötte valami és mellette is valami. Volt balra fent a Bixár, kőfejtővel a maga rejtelmeivel. Talán lehetett nagyszüleimnek birtok része? Mert nagyapám mesélt a Bixárról, a kőfejtő alatti völgyről, kőből faragott itatóról, ahol marhák pihentek, legelő talán alább lehetett, amit ma már elrabolt a természet. Vizet talán a kútfé szolgáltatta? Annyira szeretném tudni, hogy álmaim valósak voltak, vagy csupán emlékeim homályosak. A magyar tetőről eléd tárult egy lankás kicsi síkság. Búza kalászt érlelő mező, amit soha nem tudtam kié, de vetettem kötelet marokszedő lányoknak, fiatal asszonyoknak. Hordtam vizet két nehéz kannában szomjat oltót a kútféról. Tudom ez nem álom volt, ma is érzem minden porcikámban, nyakamban 10-15 vizes kötél, mit előző nap sodortak és vízbe áztatták, nehogy kiszáradjon. Ezer könnyem folyt vegyülve ifjú testem izzadságával, mert az arató, csak egyre vágyott, friss forrás vízre. A maradékot hanyagul kilöttyíntette, pedig testén párologva, értelmet nyert volna. Elmém lázadt, lábam futott újabb kör, fel a magasba és vissza mert a punnyadt víz nem azonos a kútférol hozott friss vízzel. Nem tudom nyiszlett lábaim, vézna testem, hogy bírták, de minden nap egyszer véget ért, haza találtunk, gyermeki ölelésben vártuk a másnapot, és új erőt mindig anyánk adott! Nemegyszer tova tekintettem, mert a völgyön túl volt egy újabb fennsík, ami már nem a miénk volt. Alatta főút, Veszprém-Tapolca.

A hegyesdi várrom a Bakony ismeretlen hegyeivel. Egy hegy ami piramisra emlékeztetett, apám mondta a teteje akkora, hogy ökrös szekérrel megfordulhatsz. Mária-Terézia érméket találtak, talán labanc járta e vidéket? Római korú út, híd maradványa, Sáska felé, fantáziám szüleményei? Talán nem, talán kevés az én életem, hogy gyermeki vágyaim, valaha teljesüljenek. Kertünkben talált római érme is álom volt? Nem, csak kevés ahhoz hogy higgyek az álmaimban, és több, hogy láthassam a valóságot. Leopold ezüst tallér, csak, hogy tudjam, mindig élt nemzet e hazán! Nem tudtam megkülönböztetni, mi a fogoly, mi a fürj, talán unokáim segítenek, a fácánt a fácán tyúkot már értelmeztem, ahogy a pacsirtát fején viselt büszke búbbal, hangos dalos énekével. A fűben megbúvó nyuszikat, álomszép arcukkal, félő szemeikkel. Talán mindig tudtam, őseim és velük én is, talán igaz magyar vagyok?...