Tízezer lépés per nap, minimum elvárható.
Unokámmal meglátogattuk a Gulya dombot.
Előtte vittünk a mamának egy csokor rózsát. Sajnos a mécsestartó, amit Ő festett, szét robbant. Zokogva vette tudomásul, hiába nyugtattam, a mama látta, örülj, hogy nem lopták el. Festünk újat, kukába dobta, többet nem akarok, mama ez volt az én ajándékom…
Közel van, nekem mégis távol. Imádom az erdő friss illatát. Komótosan haladtunk, nem kapkodtuk el. Talán ötszáz méter után unokámnak eszébe jutott, papa a szendvicsek a kocsiban maradtak. Visszaszaladt érte, fő a biztonság és a korgó gyomor parancsolata.
Igazán nem tudtuk merre megyünk, de hagyatkoztam az Ő érzéseire. Letértünk balra, jobbra, élveztem ahogy felfedezi az ismeretlent. Kutyafuttató, papa legközelebb a Zsepit is elhozzuk, meg Annát, biztosan élvezik.
Első pihenő, megettük a szenyókat. Mindenütt csend, béke és nyugalom. Reccsent egy ág, lezúgott mellénk. Összerezzent, de hallottuk ahogy a fakopács dolgozik.
Fantáziált, papa az ősember is lakhatott itt? Persze, miért ne. Bár az asztalok a fapadok ódon állapota nem erre utalt.
Megtaláltuk a kilátót.
A látványától is szörnyülködtem. Hatalmas fém monstrum mégis biztonságot adó maga valóságában. Papa, van tériszonyod? Mert nekem nincs. Elindult felfelé, néhány lépcsőfok után a térdem jelezte, ez nem nekem való. A harmadik emeleten kihajolt, a gyomrom összerándult, vigyázz, ne hajolj ki, én így is látlak. A félelem, az aggódás egyre nagyobb lett bennem. Aztán haladt felfelé.
Elgondolkoztam, gyerekként, mi mennyi meredek dolgot csináltunk, amiről a szüleink soha nem tudtak. Felmásztunk a háztatőre a csipkéken, és a kéménybe kapaszkodva kiabáltuk, milyen szép minden, itt fentről.
Minden szinten megkérdezte, hol vagyok papa? Már szólni sem tudtam, csak vártam, hogy vége legyen. A hetedik szinten, kiabálta, papa látok mindent, a hegyeket a várost, te milyen pici vagy.
Lassan óvatosan gyere vissza, a papa itt vár. Aztán véget ért egy rémálom. Magamhoz öleltem, ügyes voltál!
Hiába bíztam Benne, a félelem eluralkodott rajtam. Iszonyatos bűntudatot éreztem. Szegény mama, ha ezt látja, sárba döngölt volna. Rám tört az az érzés, papa, már nem vagy megbízható.
Elfogadom a szemrehányást, papa felelőtlen voltál, talán a bizalmuk is megrendült bennem. Nem tudok mentséget felhozni, de boldog voltam, megismert valamit, amit talán a papa felelőtlen tette nélkül, egyedül soha nem tehetett volna meg.
Minden élmény volt, talán fiatalkoromban jártam erre, minden toboz focilabda volt, papa rúgd és rúgtuk. Tele sporteszközökkel, Erik mindent kipróbált, nekem nehezemre esett.
Rengeteg élmény vár még ránk, és ha, ”Isten és ember úgy akarja” beteljesítjük!
Kezdtem megnyugodni, és csak az Ő rezdüléseire figyelni.
Egy kis emberke, aki bízott a papában, és talán Benne örök emléket hagyott…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése