A kapun kívül is van világ…

Újabban próbálok kimozdulni, a kapun kívülre, nem kocsival, csak úgy gyalog. Kaptam karórát mutatja a lépésszámot, a pulzust. A cél 10.000 lépés per nap. Ha nem megyek sehova, 3-4000 lépés. Itthon teszek-veszek, totyogok, de ez kevés. Ennél többet kell sétálni. Naponta körbejárom a Szabadságpusztát, egyedül, megállva élvezni a változást, csodálatos házakat, szép kerteket. Kocsikból integetnek, bár nem tudom kik. Ma egy aszfaltrajz fogadott.

Körbejártam, elemeztem, aztán szíven ütött. Nem tudom ki alkotta, milyen indíttatásból, de a mondanivalója csodálatos.

Ki sétáltam az erdőig, élveztem a friss levegőt, megnéztem a trágya kupacot, ahol anyával unokámmal gyűjtöttük a „komposztot”.   

Benéztem az erdőbe, friss túrás, vaddisznó, papa kell félni a vaddisznóktól? Picim, amíg velem vagy, nem kell félni semmitől.

Néha fárasztó, érzem a térdem, de megéri. Ritkán szóba elegyedek emberekkel, itt laknak, de semmit nem tudok róluk. Naponta kézlegyintéssel üdvözöljük egymást és ennyi.

Márton, Marci vagyok, itt lakom a Sanyi helyén, és csak beszéltünk, megosztottuk szomorú élményünket, és csak ennyi.

Tervezem, busszal lemegyek Almádiba, csak sétálni, felidézni az emlékeket, egyedül, úgy anya nélkül, de gondolatban Vele! Már a menetrend is meg van, csak egy lökés hiányzik…