Elengedlek, tégy Te is így!

Szerető férj, jó apa voltál. Sokszor beszéltünk erről, akkor még nem tudhattuk ki lesz az első. Te csak mosolyogtál, nyugtattál és óvtál. Az élet egy pillanat az univerzum végtelen.

Gyermekeink könnyes szemét már csak te érzékelhetted, de a szívük szeretetét én is éreztem. Mostantól Ők vigyáznak rád, őrizd a pillanatot, amit velük tölthetsz.   

Elengedlek, kérlek te is így tegyél. Még élhetsz, láthatod gyermekeink, unokáink életét. Már nem leszek álmaid része, tudom ez fájdalmas, hiszen próbáltalak szeretni, irányítani, befolyásolni.

Tudom sokat sírtál, vágytad ölelésem, de múlik az idő, mennem kell.

Mindig veled voltam, minden szép volt, öröm és bánat, számunkra semmi sem volt lehetetlen.

Nem lehetek akadálya további életednek. Szeretetünk végtelen és ez így lesz a jövőben is. A szíved hatalmas, belefér más is, akadály nélkül.

Új világba költöztem, a csillagok közé. Sokáig itt voltam a földi létben, álmaidban is mellettetek.

Megbocsátok mindenért, amit tettél, gondoltál, cselekedtél. Tegyél Te is így!

Boldogságunk, szerelmünk nem múlik el, csak mert más dimenzióba került.

„Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor”

Ha friss virágot hoztok síromra, lehajlok, megszagolom. Ha már kórót lenget a szél, mert nem tudtatok jönni, akkor is azt a pillanatot érzékelem, amikor remegő lábbal jöttetek.

Mikor unokám mondta, mama téged akarlak, boldog voltam. Anna kimondta a szót, mama, érzékeltem, bár már nem ölelhetem. Számára legyen örök emlék a mama láthatatlan, test nélküli szeretete.

Mikor utoljára fölém hajoltál, éreztem leheleted, bár a szemem fényét nem láthattad, még sokáig veled voltam, éreztem a gondoskodást, ahogy előkészítetted a túlvilági létem. Hálás voltam, a legszebb ruhát adtad rám, megfésültél, utoljára láttad testem, ami mindig a tiéd volt. Bár tehetetlen volt, és nem éreztem, de féltő gondossággal öltöztettél, öleltél utoljára... Láttam amint bekuckoltál, az ágyunk belső sarkába, senkit, semmit nem akartál. Próbáltalak simogatni, de már nem lehetett. Mikor testem elvitték, már nem érzékelted, csak sírtál és én is sírtam, mert fájt a te fájdalmad...

A testem már az enyészeté, de a szívem szeretete örökké Bennetek él… 

Tudod apa, legyen bár egy pillanat az életünkből, legyen végtelen szeretet, legyen a végtelen lét, ez a mi életünk volt, és lesz mindörökké…