Tudom, ha lehet, csak azt iszod, amit te készítettél. Mindenféle gyümölcs, ami a kertedben terem, eper, málna, szeder, meggy, szilva, dió, körte, alma, füge, szőlő, jaj, hadd ne soroljam.
Nem mindegyik füllik a fogadhoz, de ne, hogy már veszendőbe menjen.
Gondosan előkészíted, naponta kevergeted, csak annyi cukor amennyi kell. Aztán ha átfordult, jöhet a főzés. Nem akárhogyan, szűrőbetétek, csak max. 40 fokra. Gyűlik az elő párlat, jöhet a tisztázás. Kis főzőedényed patyolat tiszta, újabb szűrés. Kb. 60-70 fokos, többet nem engedsz át a rendszeren. Hűtés, jaj úgy utálom, mikor alig találod el a 20-22 fokot.
Újabb szűrés, a bukém megmarad és megszabadítasz a káros kozmaolaj maradványoktól. Ragyogok, noha Szentkirályival állítottad be az ideális textúrámat, de akkor is én vagyok várom a pihentető kibontakozásom. Altatsz, mint egy gyermeket, noha dolgozik bennem a vágy, hogy kiszabaduljak, de bennem érik a tisztaság, hogy jobb legyek. Én a te szülötted vagyok, a magam tiszta szűzi valóságában. Nem becézgetsz, csak elfogadsz. Nem versengek sör, bor egyéb…
Azt mondják káros vagyok. Reggel, mikor megébredsz, én kopogtatok az ablakodon. Kávé, tea, hideg víz. A reggeli nem ízlik. Bár az öregek azt mondták ilyen az élet. Ők dolgoztak, kapáltak, a reggelire nem is gondoltak, csak a jó hideg páleszra.
Néha elzavarsz, máskor beengedsz, egy korty és tudom már nem mész sehova. Na még egy kicsi, meg még egyszer. Aztán nincs tovább.
Bedugózva várok, hisz még nincs vége a napnak. Késő délután ácsingózok feléd, mert nem jó a gyomrod. Újra levegőt kapok, csak keveset kóstolsz, és máris jobb minden. Nyugovóra térek, bár árgus szemmel figyellek, mikor segíthetek.
Hát gonosz vagyok én? Azt mondják a COVID utál engem. Én is utálom, ha tehetem, megfojtom egy kanálban, vagy kupicában.
Valójában indulatokat gerjesztek, nyugalom, feszültség, nemi vágy, agresszió, hát ki vagyok én, hogy mindent rám lehet fogni? Te tudod mire vagyok képes, élj velem, vagy nélkülem.
Bár őseim azt mondták, tartsd meg a méltóságod. A neved Pálinka, olyan tiszta lelkületű. Mikor valaki megkóstol, bőrén a szőrszál feláll, csak úgy tiszteletből. Szájpadlásán szétáradsz, mint a friss harmat, gyomrában rendet parancsolsz.
Belegondolok, ha mindenki csak annyira szeretne, amennyire szüksége van rám, boldogabb lehetnék, hiszen én csak gyümölcsök utolsó értéke vagyok…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése