Megmagyarázhatatlan dolgok történések...

 

... Bizonyára te is voltál úgy, hogy életedben történtek dolgok, amikre soha, vagy csak később kaptál észszerű magyarázatot. Elmesélek, megosztok Veletek néhányat.

Mindig is éberen alvó voltam. A legkisebb rezdülés, hang, mozdulat kizökkentett álmomból. Ilyenkor felültem, megcsipkedtem magam, ugye nem alszom. Történhetett talán azért is, mert mikor első fiúnk megszületett az éjszakai szoptatás gondot jelentett. Ha eljött az idő, mocorgott kiságyában, én ugrottam és vittem a cicire. A derengő fényben csodáltam anyát és gyermekünket. Mindketten álomba zuhantak, én noszogattam, egyél még. Aztán vissza a kiságyba, mintha mi sem történt volna. Mikor már nagyobbacska lett, éjszaka kimászott kiságyából és a hálószoba küszöbén aludt. Hallottam szuszogását, felkeltem, vissza a kiságyba.

Második gyermekünk születésekor, „térkép” háborúba kényszerítettek. Hiába volt a könyörgés, hogy feleségem mostanra van kiírva, nem számított, mennem kellett. Abba maradtak a fájások. Kapcsolatot sikerült kiépíteni a Tapolca melletti kiserdő és feleségem közt. "Megvárunk apa, mondta könnyezve a telefonba". Tíz nap után leszereltünk, rohantam haza és Vele a kórházba. Egy túlhordott, kissé beszürkült fiúcska apukája lettem. Az érdekesség csak később jött. Mikor már pötyögő értelmes szavakat kimondó emberke lett, elém állt és azt mondta, "apa mindenre emlékszem. Amikor hazajöttél katona sapkádat a fogasra dobtad, a cuccodat a sarokba és hallgattál engem anya pocakjában. Tudtam, már meg kell születnem, hiszen azt sem tudtad fiú vagy lány leszek".

Mikor nagyobb lett, és mi a TV-ben a paranormális jelenségeket néztünk, - mellkasán kanalak, - úgy jelent meg. Apa ezt én is tudom. Ha fájt a hasam, kis kezét rátette, ugye már jobb. És tényleg, minden jobb volt. Anyánál rákos daganatot diagnosztizáltak. Kemo, paróka, elkeseredettség. Mint később kiderült, Ő már elvégezte az agykontroll tanfolyamot és társaival együtt küldték a pozitív energiát, hogy anya felépüljön. A daganat eltűnt, de a műtétet elvégezték. Kapott plusz 12 évet, szeretetben, boldogságban, reményben.

Anya nagyon mélyen tudott aludni. Akkor még tanított, késő éjszakákig fennmaradt, applikációk, készülés a másnapra. Mikor mellém feküdt, perceken belül álomba zuhant. Én még szenderegtem, szerettem nézni a fáradság után ki símúló arcát. Gyakran előfordult, hogy jobb kezét égnek emelte, tenyere szétnyílt és valami érthetetlen nyelven mormogott. Próbáltam kezét lehúzni teste mellé, de mint egy rugó visszapattant. Tudott kicsit angolul, többet németül, de egyikre sem hasonlított, inkább héber, vagy valami halandzsa nyelvre emlékeztetett. Természetesen reggel semmire sem emlékezett, "apa te álmodtál". Gondoltam bizonyítom állításom. Este a letesztelt hangkapcsolós magnót feje mellé helyeztem. Reggel, mikor felébredtem izgatottan vártam az eredményt. A kazetta lejárt, de hangnak nyoma sem volt. Ekkor feladtam.

Egyik éjszaka nyugtalanul aludtam, tudtam valami zavar. Felé fordultam és mint valami lángnyelv a feje mellől az ablak irányába távozott. Megijedtem, próbáltam felébreszteni, de elfordult és aludt tovább. Próbáltam felidézni, mintha egy szőke fürtös arcot láttam volna. Reggel a papa közölte, hogy éjszaka szeretett testvére elhunyt. A feleségem pártfogója volt, aki végig kísérte főiskolás éveit, és gyermek nélkül, nagyon szerette, akinek kislányként hosszú szőke fürtjei voltak.

Mikor már tudtuk, hogy közel a vég, a tűrőképességem magas fokán jártam, arra gondoltam, anya menj, ha menned kell, hiszen megbeszéltük elengedjük egymást, csak fájdalom nélkül. Akkor még nem sejtettem, hogy a fizikai fájdalomnál létezik erősebb. Mosolyogva szorította kezem, és békében távozott. Bár soha ne gondoltam volna e szörnyűségre, a ki nem mondott szavak, talán soha nem jutottak volna el füléhez.

Az élet nem állt meg, azóta is vannak történések, megmagyarázhatatlan dolgok, zömmel emlékemben, amikkel már tudok, kénytelen vagyok együtt élni…