Egy nagyszerű szüret margójára…

 ...Tudjátok ez a mai nap is egyfajta tanúságtétel volt. Akartam, hogy jó legyen, akartam, hogy kicsit jobb legyen, már anya nélkül. Az ágy 6 előtt kidobott, készültem, hiszen 7-kor legkésőbb ¼ 8-kor indulunk. Álmos szemmel, de boldogan a több éve kimaradt ismeretlen felé. Nem reggeliztem, nem is tehettem volna. Két kávé és indulás.

Minden csodás, megérkeztünk, az elbűvölő táj, a napsugarak simogató érzése, az ismeretlen emberek, köztük egyedül én a 69 éves „nagypapa”. Féltem, hogy fogadnak, mindenki fiatal, mindenki ragyog akkor nekem is ragyogni kell. Arra gondoltam, hogy mobil telefon nélkül nincsen való világ. Háttal a természetnek, megbújva az Internet világában, élvezni a gépi valóságot, feledni a lelkünk szabadságát. Nem ítélkezhetek, nem is akarok.

 

Éhes voltam, vagy tán a szendvicsek vonzottak, egy pálesz, ami a szüret reggelije előtt megillet. Mosolyogtam és elfogadtam a felém irányuló pillantásokat. A harmadik falat után olyan történt, amit csak álmodni mertem. A fogsorom kettétört. Első gondolatom anyám volt, akinek egy esküvő alkalmával tört el a fogsora. Egyszerre éreztem szégyent, fájdalmat, el nem mondható elkeseredést.

Elvonultam a lehető legtávolabbi asztalhoz, eltört fogsorom zsebem mélyére rejtettem.  Tudtam már enni nem tudok, de belül éreztem, akár fog nélkül is én magam vagyok. A gazda, mondhatom a barátom, félve közelített, „miért ily távol a többiektől?” Közöltem, el tört a fogsorom. Megértés és felfoghatatlan érzés tükröződött szeméből. Ha gondolod hazaviszünk, nem tudom, mit tehetek érted. Elfogadtam a helyzetet, elfogadtam önmagam, és elfogadtam, hogy más mit láthat bennem, belőlem. Fog nélkül, kicsit pöszén beszélő ember, már ez lettem.

A szüret nagyszerű volt, a társam, kivel egy sort szedtünk, már ismertem. Közöltem vele a rossz hírt, a szeme sem rebbent, elfogadta, mint tényt. Már nem volt szégyen érzetem, beszélgettünk mindenről, önfeledten, mint ha nem is lapult volna zsebemben a bűnös relikvia. Gyorsan haladtunk és csak beszéltünk, meséltünk egymásnak a lelkemnek, szabadon gátlások nélkül. És beszéltem mással, kedves ismeretlenekkel, gyermekekkel, lelkem felszabadult. A szavak hangja újra életre kelt bennem, Bennük.

Ebéd előtt a kedves szomszédom megkérdezte, szedhetek neked. Mondtam, igen, de csak kevés húst és több krumplit bő lével, amit pépesíthetek. A babgulyás édes illata a lelkemen keresztül a gyomromig hatolt. Érthetetlenül nézett rám, de teljesítette kívánságom. Kértem villát, újabb érthetetlen tekintet, a babgulyást villával eszed? Önelégült mosoly, igen puha kenyérrel és kanállal.

Belső boldogság ragyogta át testemet, nincs több kérdés, csak elfogadás… 

Indulás előtt a kis ördög nem hagyott nyugodni. Az idősebbek, már elmentek, maradt a fiatalság, az éjszakába nyúló bulizás reményével.  A zene lüktetett, fülemnek silány, közébük álltam, mint öreg, de lelkemben fiatal. A basszus, tudjátok a dob erős hangja, mely megindít minden szunnyadó érzést. A vér pezseg ereidben és csak vagy... Kimondtam a szót, "Saragossa Band ". A technika csodája, perceken belül felzúgott a számomra ismert zene, oly sok bulim meghatározó dallama. Könnyes szemmel szálltam a kocsiba, egy nagyszerű szüret záró akkordja. Ahogy távolodtunk, még mindig hallottam a lüktetést, az érzést, mely fiatalkoromra emlékeztetett. A pincében a lányok ütemre mozgatták csípőjüket, a lábak ritmikus csoszogását véltem hallani és boldog voltam...