A mesemondó

A mesemondó

A meséimet zömmel a fantázia szülte. Gyerekkoromban sokat olvastam, viszont gyereknek felolvasni, vagy elmondani óriási különbség. Minden mesémben benne voltam én, a gesztikulálásommal, a hangsúllyal, arckifejezésemmel. A legjobb partnereim, hallgatóim a gyermekeim voltak, és a Kajári lányok és számtalan ismeretlen kisgyermek, vonaton, vagy bárhol.

Számtalan mese aputól származott, „apu, ahogy Te meséltél, nem mesélt úgy senki”. Elmondás alapján, vagy olvastam és átvariáltam. Mindig a hallgatóságtól függött. Imádtam, ahogy hallgatták, és még, mesélj!...

A gyermekek fantázia végtelen. Mikor az óvó néni, azt mondta, úristen ez a gyerek milyen mesét hallott, büszkén felvállaltam, ez Imi bácsi meséje volt.

Nagyon szeretem a gyerekeket, és ők is engem. Mikor vonaton utaztam, keresték a tekintetem, aztán pár perc múlva az ölemben ülve hallhatták, bugyuta meséimet. Nem tudom mi volt ez, egyfajta kisugárzás? 

A K. Julcsit, ha náluk voltunk vállaltam, hogy elaltatom. Szerelmes voltam kicsi létében. Szerettünk volna kislányt, most kislány unokámban ezt végre átélhetem.  Itta a meséimet, még, és én csak meséltem. Aztán mikor elszenderült, fáradtan mentem barátainkhoz, elaludt. Boldog voltam, és büszkén vállaltam a következményeket. Az a kisugárzás, ami egy gyermekből jöhet, legyen bár a tiéd, vagy a barátodé, mindig feltöltött és boldoggá tett.

Ami egyáltalán nem meglepő, ezek a gyermekek felnőttek, azóta, is emlékeznek. 

Amikor Kata esküvője volt, tisztes távolból, követtük a ceremóniát. Anya a kemókat követően, szinte kopasz volt, fején fejkendő, de szívében szeretet. Kata meglátta, ott hagyva a boldog esküvői menetet, oda szaladt, anyát könnyezve átölelte, köszönöm, hogy eljöttetek!

Dia esküvőjén, szintén a háttérben maradtunk. Ugyanez játszódott le. Boldog ölelés, könnyes szemek. Ez volt felénk, a boldog gyermekkoruk világának vége.

Mikor a parton sétáltunk, Zsolt fogta a Dia kezét, Kata a Petiét. Arany szőke hajuk, ragyogott. Csodálatosak voltak, mi büszkén mögöttük. Megkérdezték, testvérek? Nem, barátok!

A strandon a lányok mindig kérték, Imi bácsi dobsz, és én dobtam Őket. Aztán mikor nagyobbak lettek, a kérdés ugyanaz, és én dobtam Őket, ahogy erőm bírta. 

Évek múltával már nem bírtam dobni, a parton heverésztünk Gyuszi barátommal. Ők megkérdezték, hozhatunk egy sört? 

Ezek azok az emlékek, amit idő nem tud törölni. Boldogan emlékszem, és örökkön örökké szeretek! 

 

Mondjátok meg, elfogultság nélkül, joggal tölthette el szívünket a boldogság, és szeretet?

A meséim szokványos módon kezdődtek. Hol volt, hol nem volt, Az üveghegyen túl, ahol a kurta farkú malac túr, még azon is túl, élt egy pásztorfiú. Fújta furulyáját, a nyája követte, minden mozgását.

Egyszer a királykisasszony éppen arra tévedt. A fiú meglátta. szívét a szeretet meleg érzése töltötte.

Szörnyű nagy sárkány jelent meg az égen, elrabolta, hatalmas körmei közt vergődött gyenge teste és szárnyalt vele az ég felé.

Szeretet, szerelem, nem tudta mi az, csak vágyta újra látni.

Nagyon bánatos volt. Akit először szeretett elrabolták. Szíve azt súgta, kell, hogy újra lássa, egyszer végre megölelhesse.

A falu végén élt egy öreg bölcs, Ő mindent tudott, hát felkereste. Az öreg vakarta fejét, egy megoldás van fiam. Áldozd fel legszebb gödölyéd, gyomrából készíts tömlőt, töltsd meg vízzel, mert hosszú út vár rád.

A hegyek alatt vár rád egy Griff madár. Vigyázz, nagyon éhes és szomjas, ő tud elvinni a végtelenbe.

A fiú felkészült, megtalálta a Griff madarat, még szárított húst is vitt. A madár kérte, helyezkedj el a szárnyaim mögé.

Szél süvített, villámok cikáztak, de ő csak szállt. Szárnyaltak az ég felé, aztán szólt a madár, éhes vagyok. A fiú csőrébe helyezte az ételt, szomjas vagyok, vizet adott.

Már látták a sárkány bolygóját, a madár egyre éhesebb lett, a fiú etette, itatta. 

Aztán elfogyott még a szárított hús is, a vizes tömlőt is kiürítette.

A madár megszólalt, éhes és szomjas vagyok. A fiú magába roskadt, egy karnyújtásnyira vagyok a szerelmemtől, itt a vég, minden hiába volt.

Nem, adom fel! Késével kihasított combjából egy darabot a vérét kupába fogta majd a madár csőrébe töltötte.

Megérkeztek a bolygóra.

A Griff madár megszólalt, a küldetés teljesítve.

A fiú megpróbált leszállni szárnyáról, de összerogyott, elgyengült teste hevert a porban. Reménytelen arccal nézett a hatalmas madárra.

A Griff madár visszatekintett. Nem nyeltem le húsod, a véred is visszaadom. Keresd meg szerelmed! 

A mesémnek itt vége, hogy hogyan találták meg szerelmüket, hogyan jutottak vissza a földre, talány? 

Talán egy másik mese része…