Azok a kollégiumi évek

Azok a kollégiumi évek

Anyu nagyon kitartó volt. Elhatározta, hogy fiát fővárosi iskolába íratja. Falusi gyerek, majd megállja a helyét. Jocó felvételt nyert a Könyves Kálmán Gimnázium és Szakközépiskolába. Feltétel volt a fővárosi bentlakás. Anyu rótta a köreit, kollégium, vagy valami megoldás. A Kulich Gyula kollégium megfelelő lett volna, de felvételihez kötött. Bátyámmal elbeszélgettek, majd jöttek a szülők.  Anyu mindig szókimondó, és egyenesen beszélő asszony volt. Apu szóhoz sem jutott, a Csoma Gyula bácsi eldöntötte, a fiúnak itt a helye. A kollégium arról volt híres, hogy „külügyis gyermeket” fogadott, diplomaták, neves emberek gyermekeit. A Jocó kemény gyerek volt, nincsenek emlékeim az első évéről.

Aztán jöttem én.  A sorozatos pártpolitikai agitálás ellenére, anyuék úgy döntöttek, én is a fővárosba kerüljek. Nem volt egyszerű, hiszen én kis növésű, alul táplált kisfiú voltam. Kitűnő eredménnyel felvételt nyertem, még a kollégium sem volt akadály.  Féltem és reménykedtem, a Jocó nyomdokain, oltalmazása alatt megállom a helyem. Ez már nem az volt, amikor otthon öt fiú összetartozása, minden „rossztól” megvédett. Kezdett önálló életem lenni, csínytevésekkel, szabályok felrúgásával, remélve a bátyám biztonságában. A kollégiumban drákói szabályok uralkodtak. Az általános vélemény, a fiatalságot a fiatalság neveli.  A folyosón, ha jött egy idősebb, félre kellet állni. Nehezen viseltem ezt a fajta megaláztatást, de elfogadtam. „Hozz egy doboz gyufát, és én rohantam a Kálvin térre, egy doboz gyufáért”. Egyik társam valamiért ellent mondott, akkora pofont kapott, hogy átrepült az ágyon, attól kezdve a cigi füstjét a fülén képest volt kibocsátani.

Gondoltam engem nem érhet bántalmazás, hiszen itt van a bátyám. Tévedtem. Az ő elveik szerint, minden „újoncnak” át kell esni a felavatáson, nem tudtam mi az, amíg meg nem tapasztaltam.  

Egyik alkalommal lerendeltek az egyik földszinti szobába, ami köztudott, hogy a végzősöké volt. Remegő lábbal léptem be, mert ez privilégium volt. A Jocó a sarokban ült, csak nézett rám és én vissza, hogy mi történik? Közölték velem, hogy ez a beavatás. Nem értettem, de rossz nem lehet, hiszen itt van a bátyám, aki mindentől megvéd.

Az elektromos próba következett. Két szál vezetéket a konnektorba dugtak és a könyököm, ami köztudottan az az egyik legérzékenyebb pontunk, kezdték megérinteni. A félelemtől üvöltöttem, jaj, ezt ne! Azt nem vettem észre, hogy közben kihúzták a vezetéket. Könnyeimtől vizes volt minden, de hogy feltöröljék, többször áthúztak az ágyak alatt.

Annyira elkeseredett voltam, ott a szeretett bátyám és semmit nem tehet. Amikor a kábulatból felocsúdtam, közölték, hogy barát vagyok, bármikor, bármire szükségem van, Ők ott vannak. És így történt, amikor buli volt bemutattak lányoknak, közölték, kicsit félszeg vagyok, de vigyázzanak rám. Már nem kellett a folyosón félre állni, biztató mosolyuk megnyugvást adott…