Ölelés…
Mikor kicsik voltunk, ölelt
mindenki. Pici testünket, ölelte anya, apa, nagyik, ismerősök, bárki. Már akkor tudtuk, mi esik jól. Ők nem tudták,
miért sírunk, pedig közöltük, mi jó és mi nem.
A testi érintés sokáig megmaradt. Nőttünk, nevelkedtünk, jött a nyálas
puszi, de az ölelés is ott maradt.
Sokan nem tudják az egyszerű
érintés elég, és ahogy én mondtam, nézz a szemembe, az mindent elárul. Kinevelték belőlünk az ölelés örömét.
Felnőttünk az ölelés snassz.
A testi érintés, az ölelés
privilégium, a test igénye, a test szavak nélküli kifejezése. Sokáig nem
értettem, kézfogás, puszi, maximum boldog ölelés. De az a rezgés, amit a test
közvetít, az tilos? Amikor a két test összekapcsolódik,
és egy hullámhosszon rezeg, az bűn? A szerelemben természetes, azon kívül
bűn?
Én nem vagyok puszilkodós, ölelés
mániás, mégis az ölelés súlyát akkor értettem meg, amikor kórházban feküdtem, nem
tudva mi lesz a jövő, és a látogató barátom felesége megölelt, csak úgy lágyan,
nem kellettek szavak, csak éreztem a szeretetét. Azóta érzem az ölelés hiányát… Köszönöm neked Gabi!...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése