„Apa Te mindig áldozat voltál”.

 

Ki lehet hitelesebb számomra, mint gyermekeim, némi elfogultsággal, de közelebb a valósághoz.

Az egyik szentimentalista a másik realista, az én gyermekeim. Mind ketten közel állnak a lelkemhez, mégis másként. Hangjuk kincs a számomra. Lehet bírálat, elfogadás, jövőkép.

Mikor gyermekkoromban, felelősséggel gondoztam kis testvéreim, felügyeltem növekedésüket. Mikor azt gondoltam elszabadultam a falusi, megfelelési vágytól, nem szabadultam meg a kötelezettségtől, hogy felelős vagy értük. Végig kísértem növekedésüket, ha közbe kellett lépnem, tettem, amit a lelkem diktált.

A testvéri szeretet nem mosható össze semmivel. Ahogy régen, ma is tűzbe mennék értük, ahogy, ők is tennék.

Ha az elmúlásra gondolok, azt hiszem nagyon fájna, hiszen egy vérből vagyunk. Nem tudom mi fájna jobban, a nejem elvesztése, vagy bármelyikünk távozása.

Imádtam hegyet mászni, a természet szépségét valóságban látni. Nejem nem szerette, megértettem, alkalmazkodtam, lemondtam, mert Őt szerettem.

Imádtam táncolni, ha jó zenét hallottam, éreztem a lábam, a zsigereim beindultak, Ő mást akart.  Ha mégis táncoltunk, ragyogott a szeme, úgy táncoltunk, ahogy Ő akarta. Boldog voltam és megelégedtem azzal, amit Ő akart.

Mikor úgy érzem, ma is fogja a kezem, nem bánom. Fogja a végtelenségig, hiszen egyszer ezt vállaltuk.

Már újra szabad vagyok, az élettől megkaptam a jogot, hogy a saját életemet élhessem. Hegyet mászhassak unokáimmal, ahogy én, vagy Ők bírják. Mesélhessek bármiről, a papa blőd meséiből. Ha táncolni akarok, vannak még fiatal unokatestvéreim, házasság, lagzik, szüli napi bulik, ahol újra együtt lehetünk. 

A hiány érzése nem szemrehányás, pótolni semmit nem tudunk, de újra élni lehet és kell az elfelejtett vágyakat…

Vannak dolgok, amit úgy hívunk elfogadás. Képesek vagyunk elfogadni az élet diktálta realitást?  

Akkor miért nem érzem, hogy áldozat vagyok? Azt tettem, amit akartam, szerettem és szeretek, saját és mások boldogságára. Adtam, akinek lehetett, kaptam anyagit, amit utáltam, kivéve a szeretetet mert ez volt, van és lesz az éltetőm.

33 évesen azt mondtam, ha Jézus túlélte, én is képes vagyok, életem végtelen lesz…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Történések, valódi események, szólások mondások...

... Nagyszüleim boldog magyarok voltak. Ahogy kis gyermekként láttam, nem keseregtek nem szűkölködtek. Legyen a pipába dohány, asztalon étel...