Nagyon nehéz az egyedüllét. A rövid távú memóriám gyengül. Más két aggyal gondolkodni, mint eggyel sem. Csak nézek a semmibe és remélem, majd Ő segít.
Kiflit készítettem, nincs sok mindenre igényem. Gondosan mindent kikészítettem, kelt a tészta, de nem úgy ahogy szokott. Gyúrtam, sodortam, türelmetlenül. Anya mindig mondtad, nyugi apa így, a tésztának is lelke van. Kimaradt a só, nagy dolog. Nem ízlik, majd újra próbálom. Az öreg tészta sem úgy kel, ahogy kellene.
A 2020 éves savanyú káposztára nagyon készültem. A megszokott 40 kg helyett csak 15 kg-ra gondoltam. Vettem két szem birsalmát, tormát, piros hegyes paprikát, vörös hagymát, a babér a kertemben termett. Igaz szemes bors nem volt itthon, pótoltam, őrölttel. Gyalultam már egyedül, fűszereztem, de a sós könny kevés volt.
Valószínű a só, a leglényegesebb kimaradt. Nem tudok visszaemlékezni, mindent oda készítettem. Hordóba tettem, döngöltem. Gondoltam ebből is juthat a szomszédaimnak, barátaimnak és még nekem is. Karácsonyra beérik, tele vitaminnal, szeretettel. Kuttyogott, ahogy szokott.
Aztán elhallgatott, aztán gondolkodtam, aztán már nem tudtam. Valamit megint elszúrtam. Már nem roppan, csak van csendesen és én tehetetlen…
Anya hol vagy, csak az agyad felét add, a gondoskodást, az odafigyelést, nekem már ez is elég lenne!
Miért történik velem? Miért nem egész az egész, miért csak fele…ség?!...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése