Szúrós, de szerethető...

  

Kicsiként születtem, mint bárki más csak nevelkedtem. Ma már félelmetes tüskéim vannak, veszélyes a környezetemre. Számtalan kicsit neveltem, már nagyon szűk a kaspóm. Minden telem oázis volt, spriccelt friss vízzel, és csak annyit adott inni, amire szükségem volt. Nyáron félárnyékban éltem, élveztem a napsugarakat, de lábam mindig a hűsítő vizet élvezte. Nem csoda, hogy ekkorára növekedem. Néha kaptam tápot és éltem az életet.

Mára talán megunt, feleslegessé váltam számára.

Aztán rájöttem, egyedül maradt, hiszen együtt becézgettek valakivel, akit szeretett. Nem vihetett a temetőbe, tovább gondozott, mintha mi sem történt volna.

Nem akarom a komposzton végezni, kérlek segíts, még élni akarok! Gazdim óva védett, engem és unokáit is, hogy senkit ne bánthassak. Élvezte jelenlétem, és várta, hogy virágot bontsak úgy, mint társaim, csak két napra, aztán újraéledjek. Nem adtam meg ezt az élveztet, talán Neked megteszem, ha befogadsz…

Mikor a gazdimhoz kerültem, pici voltam, volt két szemem szempillákkal, barátságuk jelképe, kicsit szúrós, de aranyos. Ott pihentem a polcon, nem szóltam, csak mosolyogtam. Vizet is alig kaptam, csak vártam. Évekig nem növekedtem, csak vegetáltam, vártam az élet változásait. Bekövetkezett, Ők "kiszerettek" belőlem. Már úgy gondoltam itt a vég, és akkor találtam meg új gazdimat, aki esélyt adott. Kis unokájának tetszett a mosolyom. Sokáig bizalmatlan voltam, de gondozott, becézgetett, mindent megkaptam, amire szükségem volt. Azt vettem észre, hogy növekedtem, gyönyörű szemem, szempillám lehullott.

Gondoltam, így már csúnya vagyok, de azt hallottam a természetes szépségem az Ő gyönyörűségük. Szemérmesen több picit neveltem, meghíztam, hiú lettem. Hajkoronám irigylésre méltó, és méltó a szeretetre. Talán egyszer virágot is hozok, bár félek, mert nem tudom mit hoz a jövő!...