Béke, hit, remény, szeretet, a karácsony várása, a bűnbánás időszaka.
Hit nélkül nincsen élet. Hit, hinni valamiben, valakiben?! Isten félő vagyok. Nem tudom valaha megtudom-e, mi a különbség hinni Istenben, vagy félni haragját.Hiszek önmagamban, hiszek embertársaimban, hiszek az érdek nélküli szeretetben. Mindig hittem abban, ha jobb leszek, általam a világ is jobb lesz. Vakon hittem a változásban, egy jobb jövőben, a hitem nem rendül, hiszen vagyok, aki eldönthetem, kitől, mikor várhatok segítséget nehéz napjaimban. A csalódás, ha a hit megrendül az én felelősségem. Miért akarnám másként, ha a hitem az enyém. Próbáltak meggyőzni, a hit Istentől való. Sokszor rimánkodtam hozzá, nem tudom miért, talán megszokásból. Nem mondhatom, hogy csalódtam benne, de az igaz hitet mégis a környezetemtől, Tőletek kaptam.Nem érzem magam rossz embernek, mert nem abban hiszek, amit sok-sok embertársam vakon hisz, hajbókolva bálványok előtt, remélve az Isteni érintést.Vallásos, katolikus keresztény neveltetést kaptam. Boldog voltam, hogy részesültem benne, továbbadtam gyermekeimnek, unokáimnak, hiszen csodálatosak a történések, a legendák. Csak a jóról szólnak, ami bennem marad, a hitem megélésének alapja. Ha mégis azt mondom, Istenem segíts! Ő nem mérlegel, ki voltam, ki vagyok, hogy gondolkodom, szeretete független életemtől. Az Isteni kegyelem nem részrehajló, ha létezik, segít. Mennyi-mennyi ellentmondás, de valami mégis működik, tudatomtól függetlenül, bármikor és bárhol.Az Isteni, emberi szeretet végtelen. Érezni a szívemmel tudok. Ha már a szívem nem dobban, a szeretet akkor is körül lengi testem.A remény, ami soha nem hagy el. Reményvesztettnek lenni a halál…Számomra az advent már erről szól, a reményteli, szeretetteljes várakozásról, egy jobb békés jövőről. A beteljesedés nem egy dátumhoz kötődik, karácsony, új év. A holnapról szól, napjaimról, amiben élek, élni kényszerülök. Mégis szól a karácsony eljöveteléről, ahol talán a gyermekeim, unokáim ragyogó szemét láthatom, a kis Jézus születését ünnepeljük, szívemben fájdalommal, a boldogság és emlékezés könnyes örömével, amit még újra élhetek. Nem úgy, mint rég, talán szerényebben, hiszen hiányzik a „jobbom”. Arcom ragyog, s ha szememben könnycsepp csillan, és unokám megkérdi, papa miért sírsz, azt mondhassam, mert boldog vagyok.Az én adventi „koszorúm” talán rendhagyó, nem a körkörös emlékeket idéző múltra épül. A megújulásról szól, a reményteli életemről. A halványodó múlt és az előremutató jövőről, ami kiszámíthatatlan. Egy fényesen pislákoló gyertyalángsor, ami a jövőbe mutat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése