A kerten túl a való világ…

 ... Hol volt, hol nem volt, valaki volt, akit úgy hívtak a „remény”. Ránk talált. Talán Ő sem tudta kik vagyunk, de bízott ösztönében a jövőben. A csillagos eget kémlelte, és folyton kérdezte magától, jó helyen járok? Napjai nem adtak választ, de várt az égi jelre. Aztán jöttek a válaszok, talán nincs egyedül. Szeretet övezte, nem volt kérdés, nem volt hiány a válaszra. Elfogadottság, megértés és szeretet. Beleélte magát a jelenbe. Teltek múltak az évek és jött, talán a boldog jövő. Egyedül volt sokáig, de a csillagok vele voltak. Dolgozott és dolgozott, gondolkodott és álmodott. Tudta álmai egyszer valóra válnak...

Aztán jött egy kis ember a "remény sugara".  Kinőtték a teret, a földi paradicsomot, ami akkor és ott adatott, ami álom volt és valósággá vált. A"remény" körbenézett, ez a paradicsom a mi paradicsomunk? A választ gyermeke adta.  A kerten túl a való világ, az én új világom… Szia Imi bácsi!