Nőnapra, anya helyett apának...

…Vannak napjaim amikor elkalandozok, nem a mában, a múltban. Mikor fiaim felidézik a jelent, apa mit eszel, mit kívánsz? Még nem tudom, a fagyiban van húsleves, egyéb finomságok…

„Azért egy jó tatárbifszteket szívesen megennék. Anno anyával nászutunkon, a pincér tunkolta. Az osztrákok szörnyülködtek. Hiányzik az íz, az érzés és sok más!

Mikor azt látom elegáns helyen makaront ízleltek, nekem eszembe jut az út menti talponálló, igazi sült kolbász, mustár friss kenyér, egy nagy adag pacal, tán főtt csülök, ragadva az ízek szépségétől.

Mi nap az OBI-ban jártam. Visszafelé kísértett a KFC. Nem volt tömeg, nem volt sorban állás. Kértem csirke szárnyat, a legkisebb adagot. Azt mondták hat darab, némi hasábburgonyával. Az érzés rátok emlékeztetett. Megengedhetem magamnak, igen. A boldogság nem a pénzen múlik, egy érzés, egy íz, egy emlékezés...”

Aztán csengett a telefon, futárszolgálat. Igen én vagyok, mosolyogva távozott. Értetlenül bámultam a gőzölgő tálra. A friss pirítósra, a tatárbifsztekre, a friss zöldekre, és mindez nekem. Nem mertem hozzányúlni, talán megint egy álom? Bár illatát éreztem, de a valóm máshol járt. Anya kóstolod,  vagy tényleg az enyém?   

Mondjátok mi ez? Gondoskodás, szeretetet. A hiány valóra válhat, csak erősen gondolni kell rá?

Zokogtam sokáig, nem tudtam abbahagyni. Már ízlelő bimbóim sem tudták élvezni, amit talán tíz-húsz éve utoljára érzékeltem, élveztem. Mikor megkérdezték, mi fáj, nem tudtam megmondani, csak sírni tudtam magamért, vagy másért... Tényleg ilyen egyszerű az élet, csak kívánni kell, és tudod, hogy teljesíthető, mert Ők veled vannak. Vajon mindent meg tudnak adni?

Peti, te vagy a hunyó, és ez a „láthatatlan mező”, amiben együtt rezgünk anyával, testvéreddel, szeretteinkkel… 

Talán nőnapra szántad, anya helyett apának! Köszönöm! Nem tudok és nem akarok Nélkületek élni!... Az élet a barátom, csak veletek...