... Tudod barátom, már reszketek, ha nem látom reagálásod, bármire.
Bár azt mondják a „ménkű nem üt a csalánba”. Ha rád nézek azt hiszem én vagyok a mindennapos búmmal,bánattal.
Féltve őrzöm, önzetlen barátságunk. Nem tudom, hogy alakult, talán nem is ez a lényeg. Vagyunk egymásnak a sejtelmes univerzumban. Kutatom az időt, a múltat, de nem találom azt a pillanatot, amikor Te vagy én azt mondtuk, vagyunk egymásnak.
Aztán rájövök, talán nem is múltban kell keresnem. A jelenben élek, élünk, mi az a múlt, ami összehozott? Kérlek adj választ!
Van sok, egyre kevesebb barátom, de a Tiéd más, olyan plátói. Anya kérdezte, ki az a "Sipi" barát, akinek nincs arca, nincs jelene, csak múltja és rejtelmes jövője.
Aztán sok év után találkoztunk. Beszélgettünk, lestük egymás tekintetét, utalást a múltra. Kevés volt az idő, elég a megnyugvásra?
Tudom
szeretetben éltek, éltek, mint minden család, nehézségekkel, boldog
pillanatokkal, mondtad, a mi jövőnk...
Akkor hol a közös, hol az örök megmagyarázhatatlan boldogság?
Anya már tudja, "apa ez a te boldogságod, a te jövőd, a múltad egy emberrel, akit úgy hívtál Sipi".
Már látom szemedben a fellelhetetlen csillogást, ezt sugárzod nekem is. Köszönöm!
Reménytelenül keresem, azt, ami a másé, és már soha nem lehet az enyém?…
Üdv Barátom!
VálaszTörlésAz idő ugyan szalad és néha nagyon is kegyetlen de néha kegyesen megengedi hogy pár másodpercre, percre megálljunk, ha másért nem, hát emlékezni. Az üveges körletre kopi korunkból, a nagy rexpartikra a tiszti folyosón, a jó dumapartikra a telefonközpontos körletben ami afféle "kultúrpalotának" vagy szellemi központnak is számított a környezethez képest. Te pl. a verseiddel nyűgöztél le bennünk, Sabján Laci gitározgatott, Szanati Pistinek pedig jó erdei ill. vadásztörténetei voltak amiken keresztül mindig jó traccspartik alakultak ki. De ezek csak az esti órákra korlátozódtak, mivel az ezredkonyhán két műszakban szakácskodtam. Valahogy így alakulgatott a tényleg soha ki nem mondott barátság, csak úgy egyszerűen katonapajtások voltunk. A patinát az idő rakta rá, tényleg szinte a semmiből jött és időtlenül, hogy mióta érezzük barátságnak? Jól fogalmazol, tényleg plátói barátság, hiszen legalább 30 évig nem is találkoztunk! Hogy fogynak a barátok körülöttünk ez csak részben az idő kegyetlensége, néha nagyon is emberi oka van. Sokszor az tud legnagyobbat rúgni embertársán, aki legközelebb állt hozzá.
A boldogságkeresés pedig csak részben lehet, mivel valójában nem is létezik, a pillanatnyi megélt örömök sokaságából építkezünk, ezért kell keresni, tenni ezekért a pillanatokért, ami már nem is olyan nehéz. Mint a versírás! Ha ránk talál a pillanat cunami van, ha nem, cumi. Jó látni nemcsak a költői, de szépírói "vénádat" is!
Az utolsó sorodhoz csak annyit: az a "másé" még elérhet téged is csak keresni kell és a lécet elsőre nem kell magasra tenni, a lényeg hogy fokozatosan érd el.
Annak külön örülök, hogy a sors megengedte, hogy Gitta számára is legyen egy arc, ami a Sipihez tartozik!
Ölelünk, üdv a családnak!
Köszönöm Kedves Barátom! Ha szólsz hozzám és hangod hallom, ha csak írsz,jól esik. Az idő ketyeg, megállítani nem tudjuk, de késleltetni a pillanatot módunkban áll. Hát tegyük sokáig!!!
VálaszTörlés