Ha nagyon vágysz valamire, megadatik...

 

… Boldog vagyok. Tegnap még Anna hangos kacagását élvezhettem. Pár nap együttlét csodálatos volt. Mikor mellém bújt, csak nézte a szemem és azt mondta „Imi papa nagyon szeretlek!”. A maszkon keresztül látta mosolyom, de a szemem csillogását biztosan. Csodálatos hangja visszacseng fülemben. Nem követeltem, csak szerettem. Persze a gumicukorka, amit együtt „vásároltunk”, a SMART csokis cukorka, amit a papa hozott, mindig lekenyerező fegyver volt. A papa csirke paprikása nagyon ízlett, kimondani ugyan nehéz, de fülig maszatosnak lenni, könnyű volt. Mikor ellökött magától nem kérdeztem miért, tudtam, most apa-anya kell. A délutáni alvás Imi papával, persze apa puszijaival, a boldog ébredés felejthetetlen. Együtt sétáltunk, fogta a kezem és büszke voltam mikor csodálták szőke fürtjeit, ragyogó szemeit. Igen kék a szeme, mint a papáé volt.

Kicsit köhögött, kitették a bölcsiből. Gyors segítség a papa készen állt. Fiam barátja reggel korán Pestre indult. Nem volt kérdés, természetesen házhoz szállított. Izgultam, rosszul aludtam, reggel egy falat sem ment le a torkomon. Szigorúan maszk egy önfeledt beszélgetés, ami már nagyon hiányzott.

A visszaút nehezebb volt. Nem ölelhettem magamhoz, csak integetett. „Papa ne legyél szomorú, megyek hozzád, most…” Unoka húgomék Veszprémbe készültek. Számomra újabb potya út, fiaméknak könnyebbség, több együtt töltött idő. 

Törődés, szeretet egy kis figyelem, ez jutott osztályrészemül. Az élet mindig visszaad valamit, amit talán én adhattam és természetes volt.

Olyan jó volt hazatérnem a megszokott „kuckómba” és mégis szomorú, távol a szeretteimtől. Kormi cica boldogan várt, anya is kapott egy csokor tulipánt sivár otthonába.  Andiék pakolnak, pár nap és újra csend, üresség mindenütt. 

Ma még a nap sem süt, simogató esőcseppek, könnyes arcomra…

Ha nagyon vágysz valamire megadatik, még, ha nem is ott és akkor, amikor nem is  számítasz rá...