... A falumban eltöltött évek, tele vannak emlékekkel, érzelemmel. Szívesen emlékezem olyan dolgokra, amik talán jelentéktelenek, számomra mégis fontosak. Egy kis epizód, amikor tudtam úgy szeretni, ahogy utána nehezen, tisztán, őszintén, nem befolyásolva semmi külső hatástól, talán gyermekileg. Testvéreimnek sem bevallva, szívem titkaként, tudtam reménytelenül. A paplan alá rejtett titkok, titkok maradtak. Mégis volt valami, amiről ritkán beszéltünk. Talán ezért nem tudtam soha, hogy kinek szíve kiért dobbant.
" Talán nem is tudtátok, de
unokahúgotok, aki egy-két hetet töltött nálatok, arca, mosolya elvarázsolt, új ismeretlen érzelmeket keltett bennem. Nem tudhattátok, hiszen a szívem titka
volt. Fiatal voltam, de már érző lélek. Biciklivel száguldottam, előttetek
eltanyáztam, mert Gabit a kapuban megláttam. Szégyelltem magam, a saját
gyengeségem. Ő mosolygott én töröltem izzadt testem a portól, vérző térdem lepleztem és boldogságot éreztem, amit akkor nem tudtam megmagyarázni. Talán
soha nem tudta és ma sem tudja, hogy akkor számomra mit jelentett. Esténként kaputokig sétáltam vártam, talán megjelenik, de soha nem tette. Eszembe jutott apám, akik este végigsétálva a falun, fokossal zörgették a kapukat, ahol lányok laktak. Én csendben vártam reménykedve, kutyátok hangos csaholásától félve. Randira hívtam, de nem volt
egyszerű, anyátok féltő gonddal viseltetett. Álmodoztam, és érző lélekkel
írtam, úgy gondoltam, ha leírom az univerzum a segítségemre lesz".
Hűvös augusztusi éjszaka volt…
Hűvös augusztusi éjszaka volt.
A csillagok fényesen ragyogtak,
Köztük vezérként a teli Hold.
Szomorkás hangulatom, mentem vidítani,
Mikor megláttalak,
Tudtam, nehéz lesz feledni.
Hűvös augusztusi éjszaka volt.
Tekinteted oly forró és tüzes,
Szívem mélyén mégis bánat lakolt.
Vártam, hogy ajkad megmozduljon,
Csengő szavad halkan mondjon
Valami szép, rövid mondatot.
Hűvös augusztusi éjszaka volt.
Szemeid fényesen csillogtak.
Hajad keskeny homlokodra omolt.
Arcod szögletében megült minden mosoly.
Próbáltam fejteni rejtett titkaid,
Bámultam gyengéden mozgó ujjaid.
Hűvös augusztusi éjszaka volt.
Érintésed feledtetett minden bajom.
Lelkem mélyén a sötétség bomolt,
Égő tűzként egy új érzés, új hatalom.
Fázón bújtam hozzád e felejthetetlen napon,
Mert hűvös augusztusi éjszaka volt.
Így történt, hegyoldal, első kosárlás, alattunk a puszta templom romjai, felettünk a csillagos ég, csodálatos este, hullócsillagokkal, egy érintés, keze melege, szeme rejtelmes csillogása.
Tudjátok mikor egy verset olvasok, bárki írta és ami megérint, próbálok belegondolni, beleérezni a lelkiségébe. Most talán fordítva van. Adott egy emlék amiről írok, adott egy vers ami akkor született, és próbálom felidézni az érzést.
Aztán elengedtem, ez volt az élet rendje. Múlnak, múltak az évek, már csupán emlék. Az univerzum nem felejt, csak rangsorol. Hogy most emlékezem, talán nem véletlen. Egyre több emlék tör fel bennem. A szégyentelen múltra a szép emlékekre gondolok. Ezek az emlékek, amik akkor szépségükkel az én életem része voltak, bár homályba merültek, ma is arra emlékeztetnek, hogy a múlt bár feledhető, de nem törölhető! ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése