"amit mindig vártunk, a selejt a miénk"

 

… Tudod, hogy készült egy pörkölt torta? Előzetes tervezés alapanyag, időpont egyeztetés, mint ha csak ma történne. 

A valóság más volt. Megjelent a Perger Margit néni a Horváth Mariska néni a szomszédból és apu a csicska. Anyu izgatott volt, mint mindig irányított és parancsolt. Mi gyerekek eltűntünk, hiszen veszélyes műveletek következtek. Olyan misztikus volt, amit nem lehetett kihagyni. A paplan alól figyeltük, hiszen az igazi jó falatok a selejtből keletkeztek.

Szecskázták a friss diót, mindenkinek meg volt a feladata. Apu a mi borunkat kínálta, ellenállhatatlan nedű, ami része volt a sikernek. Az arcok derűsek voltak, a kezek tüsténkedtek, az álommacik éledeztek, de mi nagyobbak legyőztük a kihívást.

Apu répát pucolt, a nők ezt parancsolták. Aztán megértettük ez volt a forró formázás kihagyhatatlan része. Sercegett a cukor a lábasban, keveredett a dióval és mikor megfelelő volt a színe állaga asztalra került. El ült a hang, csak a tettek maradtak. Három asszony és apu az asztal körül, aztán mérnöki pontossággal, kirajzolódott egy tortaforma cukor falatokkal. Olyan meztelen volt, mint egy kopasz vártorony, aztán növekedett, egyre magasabbra. Csodálatos volt, megfelelt az ő elvárásaiknak.

Az álommanó leragasztotta szempillánkat, nekik virrasztó éjszaka volt. A reggelt vártuk, hogy részesei lehessünk egy alkotásnak, ami az egyszerű és nagyszerű kezek alkotása, és a maradék a miénk volt.

A cukor máz következett, megadta méltóságát az alkotásnak, nekünk a „hulladék” majszolását. Nem tudtuk mikor hajtották fejüket az álom párnájára, mert az idő nem állt meg, volt a ma és volt a holnap és volt a tisztelet és volt a boldogság, ami őket illette.

Amikor a mi esküvői tortánk készült, nem így élhettem meg. A legszebbet akarták. Bár álmomban részese voltam, de a valóság csavart az élményen. Az átadás előtti pillanataiban összeomlott, egy éjszaka műve, a szeretet vára.  Számomra mégis ez volt az élet csodálatos alkotása, romokban ugyan, de íze, az élmény, amit mindig vártunk, a selejt a miénk!...

Aztán Ők elmentek az örök valóságba, de maradtunk mi az emlékeinkkel és azok, akik újra „Mariska, Margit nénik, apukák, tisztított répák és paplan alá bújó gyermekek", mert a múlt nem felejthető, újra és újra ismételhető!...