Személyiséged elfojtott vágyai, csak a tiéd maradtak?

 

… Nem tudom érezted-e valaha, hogy valaki azt mondja, te más vagy.  Érezted-e, hogy a lelked a tiéd. Kaptál-e elég dicséretet tetteidért, érezted-e, hogy valaki elismeri, hogy vagy. Tettél a jóért, mert természetes volt, vágytál-e a jó szavakra? Személyiséged elfojtott vágyai, csak a tiéd maradtak? Kicsi voltam és törékeny, azt hittem enyém a világ, a fővárosban egyedül, kicsit a bátyámmal, benne az énem és a sérthetetlen világom…

Aztán megaláztak a fürdőben, mert kicsi voltam és számukra éretlen, bár itták táj jellegű szavaimat, mindig mosolygó derűs arcomat, de az alázat, mindenkinek a tanároknak a kollégiumi társaknak, számomra rendkívüli világnak tűnt. Azt hittem szabadnak születtem, a szabadságom végtelen...

Idős fejjel kutatok a múltamban. Vajon más lettem volna, ha minden más lett volna. Voltak elvárások, de zömét én generáltam. Tudtam volna másként viselkedni, mikor kis testvéreimről volt szó, vagy, hogy anyunak segítsek? Jó tett vagy áldozat? Olyan természetes volt, mégis mennyi bennrekedt érzelmet okozott. Lehetett volna másként? Miért maradtak elvarratlan szálak?

Volt csodálatos gyermekkorom, ami másoknak nem adatott, de vajon akkor mi késztetett, hogy verseket írjak, magamnak, akkor mikor mások pajkos játékokon gondolkodtak. Elfojtott, ki nem mondott érzések törtek rám, miért, mert más voltam? Benne voltam minden csínytevésben, önzetlenül, gátlástalanul, mégis kicsit visszafogottként.

Mikor gyermekeim kutatnak a múltamban, hogy megérthessék a jelenüket, úgy érzem nincs miért lehunyni a szemem. Nyíltan vállalom tetteimet, de a valóság igaz, hű feltárása nehéz feladat. Sok dolog, ami számomra lényegtelen az ő életük alkotó eleme lehet.

Irigylem azon embereket, akik nem foglalkoznak a múlttal, élik e világi életüket vagy jól, vagy rosszul. Nem kérdik miért, egyszerűen elfogadják, ami van.  Vajon felelősek lehetünk tetteikért, amit hoztak, elfogadható, befolyásolható, vagy csak van a tudat alattiban?

Olyan elcsépelt pozitív szavak, mint önzetlen szeretet, bizalom, együttérzés, tisztelet, egymásért mindörökké, a dualizmus valósághű szavai, mint a gyűlölet, bizalmatlanság, megvetés, bírálat, veled-vagy nélküled, mind-mind életünk részei. Egyedül a te elméd képes különbséget tenni a szubjektív jó és rossz között, és ebben meghatározó lehet a múltad öröksége.

Vajon szükséges az önostorozás, vagy van értelem, megbocsátás, elfogadás?…