Kis-nagy család, akik maradtunk és maradunk egymásnak mindörökké…

… Ezerrel jön a nyuszi. Az idő tökéletes. Egy hete készülök, valamihez mégis kevés vagyok. Mosok fertőtlenítek, vasalok, mert jönnek gyermekeim, unokáim. A húsvéti nagytakarítás elmarad, ablaktisztítás, függöny mosás, csak úgy látszatra, ahol a papok táncolnak. Mondhatnám, ráérek, de már a kert is éledezik, meg kell osztanom egyre gyengébb energiámat. Kimosott ruháimmal a szél játszik, velem egy gondolat, ez is olyan szép. Már nem tudom mi a fontos, minek van prioritása. Örökké álmodok, ahogy békákat vadászunk a kerti tóban, a homokozót rendbe rakjuk, átszitáljuk, a játékokat lavórban lemossuk. A dömperrel hordjuk a gallyakat, és érezhetem illatát, boldog vagyok.

Már nagyon várják a papa „rejtelmes nyusziját”.  Persze az idő közbeszólhat, a készülődés boldog pillanataiba. Kimentem anyához, hogy konzultájak, de nem volt épkézláb ötlete. Így maradtam magamnak a magam ötleteivel. Kerestem kutattam, megtaláltam mindent, amit gondosan elcsomagolt a jövőt várva. Olyan suta voltam, más mikor ketten gondolkodtunk, alkottunk. A húsvéti sonkát előre megettem, így nem éreztem késztetést, hogy nagypénteken megkóstoljam.  Piros tojást festeni, megpróbáltam. Mindig anya reszortja volt, nekem is sikerült sötét kéket, sárgás barnát, piros festékem nem volt.

Az öröm várása független bárkitől, ami a szívembe, energiámba fér megteszem, megőrzöm a hagyományokat, hiszen oly jó emlékezni rá. A ragyogó szemek, ahogy a bokor aljába rejtett ajándékokat megtalálják, még másnap is keresik, hiszen a nyuszi olyan kiszámíthatatlan. Megosztani az örömöt, már más kérdés. Természetesen vannak a gyermekeim, akik talán újra átélik a felejthetetlen gyermekkori élményt, amikor még a mama is volt…

Valamikor azt gondoltam a húsvét akkor szép, amikor mindannyian együtt vagyunk, együtt örülünk, a Jézus feltámadásának, örökké tartó szeretetének, aztán rájöttem, semmi sem fontosabb, mint a család szeretete, kis-nagy család, akik maradtunk és maradunk egymásnak mindörökké…