…Tudjátok fiaim, jogos az aggódás és ez így természetes. Egyedül vagyok, testben és lélekben gyengébb. Köszönöm!
Apum azt vallotta, amiről nem tudok, az nem fáj. Egyfajta struccpolitika. Örököltem, talán sulykoltam Belétek is. Tudom nem helyes, de ez is egy hagyaték az ősöktől, mint sok más, ami már nem helytálló. Egy szülő soha nem siránkozhat a gyermekei előtt, bizonyítva gyengeségét, a szülő mindig erős és bátor, példaként.
Unokámnak elmeséltem, azt mondta meg kell néznünk, de ő fél. Ő nem bátor, mondtam küzdd le a félelmeidet és bátor lehetsz. Megtöltötte patronos puskáját, "de csak mögötted papa". Mondtam, ha a papa félt fogtam egy maroknyi követ, szorítottam tenyeremben, oldotta a félelmem, és ha futni kellett elhajítottam, hogy gyorsabban futhassak.
Szorosan mögöttem jött, szemében láttam a szorongást, és az akarást a félelem leküzdésére. Látod nincs semmi és senki, de a papa már erős a lelkében. Tudom, most a papa jelentett biztonságérzetet, de eljön az idő, mikor neked is lesznek gyermekeid és erősnek kell lenned, mert te leszel a hős, aki mindentől megvéded a családod.
Elmeséltem néhány misztikus történetet, itta szavaim ahogy én is gyermekként tettem. Talán félelem volt lelkében, mint akkor nekem is, talán más, igen erősnek kellett lennem.
... A mama, ha elaludt, nagyon mélyen aludt. Én olyan éber alvó. Minden hangra, minden rezdülésre fent voltam. Megcsíptem magam, igen ébren vagyok. Feltűnt, hogy keze felemelkedik, tenyere az ég felé és mormog valamit. Próbáltam lehúzni, de, mint egy rugó visszapattant. Tudott kicsit angolul, többet németül, de nem volt hasonlítható egyetlen nyelvre sem. A mama csak nevetett, nem hitt nekem. Másnap este egy walkman-t helyeztem feje mellé, olyan hangkapcsolóst. A kazetta lejárt, de egyetlen hang sem volt rajta. A csípéseim mind, csak az álmom szüleményei voltak?
... Amikor apád kicsi volt és eljött a szoptatás ideje, papa éber volt és tettem a dolgom, mégis mikor a kiságyából kimászott és a küszöbön aludt, reggel észleltem. Akkor hol volt az éberségem?
... A mama későn alvó volt, éjfélkor bebújt mellém és már aludt is. Amint el ült a csend, az ajtó zárjában valaki matatott. Kipattant szemem és csak a hangra koncentráltam. Persze a mama most sem hitt nekem. Lapos kúszásban közelítettem a bejárati ajtóhoz, feltéptem, kint senki, a lépcsőházi világítás sem égett. Én a bátor, megállapítottam, hogy egy egér próbál az ajtófélfában felfele kúszni. Reggel egy adag hypó, és vártam a „fehér” egeret, de szürke volt és a sufniba menekült.
… Egyik éjjel valami zavart, álmomból ébredtem. Anya felé fordultam és mint egy lángnyelv a feje felett lebegett valami, aztán az ablakon át távozott. Narancssárga volt, benne egy mosolygó arc, fiatal, szép, lebegő hajával. Magamra húztam takaróm, nem mertem szólni senkinek, úgyse hiszik el, mit láttam. Másnap a papa közölte, elment anya nagynénje, akit nagyon szeretett. Kérdeztem, milyen volt, "szép és szőke"… Igen, agyam szüleménye, tudattalanul…
Gyermekkoromban, mikor az iskolából mentünk haza, iszonyú sötétség volt a légben. A harangot félre verték. Egy hang szólt, "ne félj, de siess haza". Otthon anya, mint kotlós tyúk védett bennünket. Bebújtunk szárnyai alá és a vihar elmúlt…
Mindenre mindig volt magyarázat, vagy talán mégsem? Lehet, hogy korai, de nem térhettem ki válasz nélkül, ha kérdő tekintetek meredtek rám. Tudtam ezzel nincs vége, az igazi kérdések ez után jönnek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése