Árnyék
Sötétedéstől fél az árnyék,
Lényét elnyeli a semmiség
Lidérces álmok díszítik hullámzó haját,
Midőn megcsillan rajta a holdnak fénye,
A szellemek lenge leple tovalebben.
Nem kérdi tőle senki, miért él e világban
Némán kísér bárkit tudattalan,
Mint ahogy agyamban egy gondolat,
Ha bújok előle a sötét magányba,
Az emlékezés fényt vet, lelkemre homályába.
1975
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése