Céltalan

Céltalan

Régen feljött már a hold, ballagtam hazafelé. Soha nem láttam ilyen szépnek és mégis üresnek az estét. Nem tudom mennyit bolyonghattam céltalan, mint az a lehulló falevél sem, mely sárba taposva hevert a lábam előtt. A víztócsa tükrében megcsillant a hold fénye. Meredten néztem, hajam zilált, arcom borostás volt. Vicsorítottam, de a víztükörből valaki visszanevetett. Belerúgtam, szétfröccsent. Mikor visszanéztem még mindig gyűrűzött, ezüst szikrát szórtak a hold fényei.

Összehúztam kabátom, térdem remegett. Hideg volt és hirtelen rám tört a fáradtság. Egész nap utaztam, csak azért, hogy itt legyek.

Otthonom egyáltalán ez a vacak szoba? Igen otthonom, most az, mert fázom, fáradt vagyok, haza jövök. Igaz, merednek rám az üres falak, a plakátról kacér nő hangja viaskodik a csenddel, csak néha reccsen durva hangján az ágy. Mikor a szú is hallgat néma a csend. A legyek is rég elköltöztek, a pókok éhesen lesnek kusza hálóikból.

Még egy sarok és otthon vagyok. Érdekes sehol egy kóbor kutya, macska. Az emberek is eltűntek, egyedül vagyok. Nem szeretem a magányt.

A múltkor volt egy egerem. Száraz kenyeret raktam a sarokba és lélegzetvisszafojtva figyeltem mikor merészkedik elő. Apró fogai őrölték a kemény falatot, néha abbahagyta, fürkészve nézett körül és nyugodtan folytatta. A sötétben látni véltem apró testét, hosszú farkát, apró gomb szemeit. Vajon egyedül van és társtalan?

Miért félnek az emberek ettől a parányi lénytől? Ha patkány lenne, akkor is szeretném? Most ő a társam, egy fedél alatt lakunk.

Napok óta vártam hiába. Már a kenyéren is kiült a penész unalmában, de az ismeretlen barátom sehol. Egyik reggel a szomszéd macskája játszott a küszöbön. Kinéztem az ablakon, egy pici szürke test tehetetlenül vergődött kegyetlen karmai közt.

Szóval te voltál a barátom, hát rútul végezted. Nem éreztem részvétet, nem is haragudtam a kandúrra.  Ilyen az élet, valaki mindig ott van táplálék lánc végén.

Azért vagyunk, hogy végül más martalékává váljunk? Nem, csak a gyengébb végezheti így, az erős kell, hogy szembe szálljon minden veszéllyel. A baj ott kezdődik, hogy mindig akad nálunk is erősebb.

Sokáig kerestem a kulcsom, végül ráakadtam. A tenyeremben volt. Egyik kezemből a másikba raktam, miközben kiforgattam üres zsebeim. Nyikorogva tárult elém az üres sötétség, és lám! A felgyúló lámpa fényénél megláttam, amint két apró kis egér rémülten menekül az ágyam alá. ...Hát neked családod is volt, kedves barátom?

Már is jobb lett a hangulatom. Azon tűnődtem, soha nem vagyunk társtalanok, ha néha úgy is érezzük. Mindig voltak és lesznek, akikre számíthatunk, a magányt te magad teremted, csak mert nem akarsz látni, nem akarod közelebb engedni azokat, akik szeretnek, és vágynak rád. Nyisd ki a szemed és tárd ki lelked azok előtt, akik melletted élnek.

Éhesen bújtam a puha takaróm alá, megtelt a szoba emlékkel. Szemem lecsuktam és vártam. Apró surranó lépteket hallottam, aztán a tűhegyes fogak morzsolását.

Álomba merültem és minden szépnek tűnt, a valóság reggel ébresztett.....

1970