Homály a ködben
Este van, sóhajom messze száll.
Szívem hallgat, lelkem remél, testem remeg.
Lágy dallam, tompa homály, a szívem érez.
Neked akarok írni kedvesem.
Látom arcod, hallom hangod
Te vagy? Szólj édesem!
Ajkad remeg, hangod halkul,
Ne! Ne, menj el, maradj még!
Fogom kezed, érzem tested.
Mond, miért ilyen hideg?
Fázol szívem? Bújj közelebb!
Meleg testem ölel téged.
Hallod? Elmúlt az éji zene.
Látod, nincs már sötét.
A szemed hadd látom, miért csillog?
Könnycsepp? Tisztára mossa lelked.
Ne sírj, légy boldog, hisz velem vagy kedvesem.
Örülj velem, mosolyogj!
Miért nem szólsz?
Mondd, hogy szeretsz, mondd, hogy örülsz!
Csend. Nő a homály, hova tűntél?
Ne hagyj itt, várj szívem!
Itt vagy még szerelmem? Szólj, hova lettél.
Itt hagytál újra, fáj a szívem, és újra remeg testem.
Már nem érzem, már nem fáj, csak az emlék gyötör.
Meghalt az érzés, elmúlt a szerelem.
Mereven nézlek, el nem érhetlek.
Közel vagy újra, látom arcod, hallom hangod.
Magas homlokod, kacér tekinteted, lágyan ringó karcsú
tested.
Tudom, kinevetsz, de nevetésed olcsó, mit sem érő
könnyelmű kacaj.
Örülj, mindig csak örülj, majd én leszek az, ki sír
helyetted is.
Igen, fáj nekem az élet, hiányzik, mit el nem érhetek.
Tiszta érzelmek káoszában turkáló vad indulatok
Igaznak vélt álmok, furcsa látomások.
Mind-mind maga az igazság, a csúnya zord igazság.
Nem tudom, miért szeretlek, de érzem, mit ember csak
akkor érez,
Mikor számára egyet jelent, élni vagy meghalni.
1973
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése